Képzőművészet - terápia

A csütörtöki nagy budapesti zivatar előtt, már erősen vizet fodrozó szélben tudtam kimenni a Városligetbe, hogy személyesen vegyem szemügyre az alkotásokat. Csónakba ülni nem mertem, de a parton sétálva is különleges élményt nyújtanak a szobrok.  Nemcsak a látogatók, hanem a kacsák is birtokba vették őket. Valaki a képeket meglátva megkérdezte, hogy ezek műkacsák - e? 

A kiállítás megtekintése művészetterápiás szempontból receptív képzőművészet-terápia kategóriába tartozhat, hiszen a vizuális élmény befogadásáról van szó. Aki arra jár, ne hagyja ki!

Az építés képei megtekinthetők a sétányon, és van tavi múzeumshop is a parton.

A kiállításról bővebb információ itt érhető el.

 

Számtalan a témával foglalkozó weboldal, ezoterikus és kevésbé ezoterikus vonalon (ez nem ilyen vonal:)), lehet böngészni, letölteni, okosodni. Nálam úgy működik, ahogy a mellékelt ábra mutatja. Még lehet, hogy változtatok rajta, mert még sehol sem láttam kőbe vésve, hogy utólag ne lehetne:)! És ha valaki látta volna, nem fogom elhinni!

Igyekeztem összegyűjteni azokat a cikkeket, amelyek magyar nyelven hozzáférhetők a téma iránt érdeklődők számára. Az első körben a pszichiátriai vonalhoz tartozó cikkek listája kerül fel. A legtöbb esetben nem találtam elektronikus változatokat, szóval maradt a jól bevált könyvtár - fénymásolás kombináció. 

Az alábbi cikkek túlnyomó részt megvannak nekem, szívesen továbbítok belőle. 

A pszichiátriai vonalat képviselik a magyar nyelvű képzőművészet-terápiás szakirodalomban: (egyelőre a teljesség igénye nélkül)

Édesanyám nehezen dob ki bármit (azt hittem, ez valami generációs dolog), tudják,olyan "jó lesz ez még valamire alapon", de rá kellett jönnöm, hogy a képzőművészet-terápia új dimenziókat nyit meg a háztartási újrahasznosításban. Is. Szóval lehet, hogy inkább genetikus gyökerű a gyűjtögetés, vagy ami még rosszabb, én is az idősebb generációhoz tartozom... Akárhogy is, én is rákaptam a gyűjtögetésre. Itt kérem nem hátrány a "hörcsögszindróma", mert tényleg minden jó lehet valamire. Hosszú ideje nincsenek az ollómtól biztonságban a kiolvasott színes magazinok, sőt tavaly télen szinte mozgalomszerűvé vált, hogy a kollégáim kivágták a kapott leveleik borítékjáról a bélyegeket a majdani kollázsokhoz. Heteken keresztül majd minden reggel bélyegeket találtam az asztalomon, alig győztem megköszöngetni.

Szóval mire is van szükség a kollázsokhoz? Az alábbiakban egy kis ízelítő, amit bátran lehet bővíteni. Persze venni is lehet mindenfélét, de a kacatok varázsa... Hát igen. (Ugye más is kisimítgatta a szaloncukros papírokat gyerekként és őrizgette ki tudja meddig? Nos, akinek megvannak még, ragassza csak a kollázsokra, már ha meg tudja magának engedni.)

A kollázs képzőművészet terápiás alkalmazásával több általam fellelt szakirodalom is foglalkozik. Íme egy kis előzetesként a teljesség igénye nélkül.

Judith A. Rubin Art Therapy: An introduction című munkájában azt írja, hogy a magazin fotó kollázs technikájának kidolgozása Helen Landgarten nevéhez fűződik, aki 1993-s könyvében publikálta.

Ő két dobozt adott a kliensnek, egyet emberek fotóival és egyet vegyes képekkel és többféle instrukciót adott a klienseinek. Például: „Válassza ki azokat a képeket, amelyek megragadják a figyelmét és ragassza fel őket!” vagy „Vegyen ki 4-6 képet az embereket ábrázoló képek közül és felragasztás után írja le vagy mondja el, hogy Ön szerint ezek az emberek mint gondolnak, vagy mondanak!” stb.

Susan I. Buchalter A Practical Art Therapy című munkájában többféle témát is ajánl kollázsok készítésére. Ilyen például az Arc-kollázs, az Életesemény – kollázs, a Bolygó/világ – kollázs. Mindegyik feladathoz magazinképeket és színes papírokat ajánl, amelyet filctollal, krétával tovább lehet alakítani.

Diane Fausek A Practical Guide to Art Therapy Groups című munkájában egy érdekes kollázs technikát is leír, amelyet fénymásolóval készítenek a kliensek. Ebben otthonról hozott fotókat, újság kivágásokat, rajzokat rendeznek el és fénymásolnak össze egy képpé. (Itt jegyezném meg, hogy ezt nehéz a mai magyar viszonyokra elképzelnem, de hátha valakinek futja rá!)

A legtöbb szerző egyetért abban, hogy a kliensek szeretnek a kollázsokkal dolgozni, így például azok is bevonhatók vele a terápiába, akik a rajzolástól idegenkednek. Jól alkalmazható idősebb klienseknél is, hiszen a kézügyességnek szinte semmilyen szerepe nincs az önkifejezésnek ebben a formájában. 

Jómagam két megállapítással értek egyet (mivel idősekkel nem dolgoztam, ezt nem tudom alátámasztani), nagyon felszabadító, és jó vizuális kezdőanyagot (visual starter) nyújt, könnyen bevonható vele az alkotó folyamatba mindenki. Kicsit olyan összpontosító, enyhén lázas csillogást lehet látni az éppen képek között válogatók arcán, amit a turkálókban vadászó nők arcán láttam azelőtt és homokozó gyerekekén. Teszem hozzá, az én arcom sem másmilyen (a turkálóban sem), egyszerűen élvezetes, izgalmas technika ez!

Még néhány szó a szóbeli feldolgozáshoz: én legtöbbször - ha csoportban dolgozom - három-négy fázisra bontom magamban a kollázzsal való munkát. Első a ráhangolódás, nézelődés, a második az alkotás körvonalazódása és a hozzá kapcsolódó képek kiválasztása (néha ez egybeesik az elsővel), a harmadik a vágás, tépés, ragasztás fázisa, az utolsó a megbeszélés. A megbeszélésnél a csoporttagok megmutatják a munkájukat, mit szerettek volna megjeleníteni, hogyan tették ezt, mennyire elégedettek az elkészült művel. Általában igyekszem elősegíteni, hogy a csoport tagjai kérdezzenek, reflektáljanak egymás munkájával kapcsolatban.

Bevallom kicsit szorongat az érzés, hogy talán nem kellene írnom erről (mármint ahogyan dolgozom), de igyekszem arra gondolni, hogy én is szívesen olvasom - jobbára sajnos csak angolul - hogy más hogyan csinálja és konferencián is elmondtam már. Szóval remélem lesz, aki hasznosnak találja.